Posted on

Szekszárd, túra, kultúra terepjárón

Vidékjáró terepjáró

Amikor ezeket a sorokat írom, 45 éve élek Szekszárdon. Ma tettünk egy esti családos kirándulást a Vidékjáró Terepjáró egyik autójával. Alig mentünk 5-6 kilométernél messzebbre a városközponttól, de az út háromnegyed részéről még azt sem tudtam, hogy létezik. És nem csak a látvány volt, ami meglepett…

Te mire vagy leginkább kíváncsi, ha kiruccansz valahová? Fürdő? Gasztronómia? Kultúra? Bármelyikre szavazol, teljesen oké. Azonban ez csak a felszín. Minden helynek van egy finom bizsergése, amit megérzel, ha igazán figyelsz rá, de nehéz megmagyarázni, hogy mi okozza. Engem ez a bizsergés vonz leginkább. Ami benne van mindenben, ha a környék “jól van összerakva”. Igen, benne van a fürdőben, a gasztróban és a kultúrában is. Nem tudom pontosan, hogy mi ez, ám meg vagyok győződve arról, hogy a hely múltja, történelme meghatározó alap ebben a bizsergésben. Nem csak néhány évtized vagy évszázad, de akár 4-5 ezer év. Mi volt itt akkor? Ez beleissza magát környékbe.

Hidaspetre. Ilyen a kilátás a szekszárdi borvidék egyik legjobb termőterületéről.

Szekszárd bizsergését sok-sok éve érzem, tapasztalom, sőt a csapatunkkal igyekszünk hathatósan tenni is érte. Tegnapig azt gondoltam, jól ismerem Szekszárdot, hiszen napi rendszerességgel taposom a belváros utcaköveit, járom a kiállításokat a Vármegye háza látnivalóitól kezdve Babits szülőházán át a Wosinszky Mór Múzeumig, élvezem a Kálvária és a Bati-kereszt kilátó látványát, futva és biciklizve folyton fürkészem a környéket, és természetesen rendszeresen kirándulunk Gemencben, Sötétvölgyben. Hivatalból is illik tudnom mindent, mert a Mézeskalács Múzeum látogatói gyakran kérnek tanácsot tőlünk az ügyben, hogy mit érdemes megnézni.

Meglepődtünk. Bőven volt még nekünk is új látnivaló. Jöjjenek a részletek…

A gép egy Fiat Campagnola veterán terepjáró, gyönyörűen felújított állapotban.

Munka után, a késő délutáni órákban pattantunk a családdal az olasz veterán katonai terepjáró belsejébe. Ahogy sofőrünk és kalauzunk Mészáros Miki elmondta, annak idején ilyen autóban állt II. János Pál pápa is amikor merényletet követtek el ellene. Az autó egyébként szuper és csodaszépen felújított állapotban van, és ahhoz képest, hogy milyen utakon jártunk vele, még kényelmesnek is mondhatjuk. Ahogy tapasztaltuk, kiemelkedő terepjáró tulajdonságokkal rendelkező járgány. Olyan utakon jártunk vele, ahol még gyalogosan is kapaszkodunk kellett volna.

Félreálltunk, hogy a lovat és a lovasát elengedjük

Öt perc telt el, és máris eddig ismeretlen szőlősorok és lovas futtató között találtuk magunkat. Miki pedig már nem az autóról beszél, hanem belekezd egy olyan történelem órába, amilyenen még sosem voltunk. A 11 és a 14 éves gyerekeink szájtátva hallgatták őt három órán keresztül. Kinek a birtoka mellett haladunk éppen? Mi volt itt néhány száz vagy ezer évvel ezelőtt? Hogyan kerül drótozott szőlő oszlopsor az erdő közepére? Mi tette gazdaggá Sárközt? Miből éltek itt az emberek a honfoglalás idején? És egyáltalán: mióta lakott ez a rész? Miért volt mindig fontos ez a terület a történelem folyamán?
Ez csak néhány kérdés, amikről lelkesen, színesen, bőségesen és érthetően beszélt kalauzunk. Három órán keresztül autóztunk, megállva és körülnézve a fontosabb helyeken, mielőtt ránk sötétedett volna. Mégis: olyan érzésünk volt, hogy egy hatalmas kerek egésznek csak a vázlatát hallhattuk, láthattuk. Olyan élményben volt részünk, amit bátran és jó szívvel ajánlunk mindenkinek, akit komolyabban érdekel Szekszárd.

Végül kedvcsinálóként néhány kép a kirándulásról:

Itt egy erdő, ott egy szőlő, a két domb között pedig kilátás a végtelen síkra
Csontos-szurdik. Honnan kapta a nevét? A következő képen megmutatjuk…
A Csontos-szurdik falában karnyújtásnyira emberi és ló csontok, állkapcsok, bordák. Egy avarkori csata maradványai. Hihetetlennek tűnt, hogy ezek a csontok 1400 éve itt vannak. Már István király idején is ugyanígy feküdtek a föld alatt.
Magas les azon a részen, ahol most épp az erdő az úr
Nem csak a táj, nem csak a töri óra, de az autó is élmény volt.

Annak ellenére, hogy a szolgáltatás professzionális, és abszolút 5***** -ot érdemel, ezen cikk írásának idején a Vidékjáró Terepjárónak még csak egy ideiglenes webhelye van. Érdemes azonban a Google-on rájuk keresni, és naprakész elérhetőséget találhatunk. Mi jó szívvel ajánljuk.

Posted on

V.I.P. Múzeum látogatás

Kb. 3 hónapja történt. Ez is csak egy normális este volt itthon, beszélgettünk a feleségemmel, Tündivel. A hogyanra már nem emlékszem, de kipattant az ötlet. És azóta sem értjük, hogy eddig miért nem volt nálunk ilyen: egy múzeumlátogatás azoknak, akik szeretik igazán élni azt, amit csinálnak. Egy múzeumlátogatás, ahol nem csak látni és hallani lehet, de érezni is. Nem csak szájjal és orral, hanem szívvel is. Mert a történet lényege éppen ez: átadni a munkánk iránt érzett szeretetet.

A mai rohanó világban rengeteg emberrel találkozom személyesen, vagy egyszerűen csak a médián keresztül, akik – iszonyatos tempót diktálva maguknak – kepesztenek a pénz, vagy a még több pénz után. És eközben szép lassan elfelejtenek élni. És ezt észre sem veszik. Valamikor 20-30 év múlva rádöbbennek, hogy igazából rabszolgaként élték le a fél életüket. A pénz rabszolgáiként.

Azt nem mondom, hogy mi nem dolgozunk rengeteget, sőt. De nem a pénzért, az csak egy szükséges dolog a megélhetéshez. Amiért dolgozunk, az a finom bizsergés a tarkón. Egy belső lángolás. Az alkotás öröme. Mindennap tenni valamit egy célért, amit mi magunk határoztunk meg. És ez a cél nem a pénz. Így alkottuk meg ezt a múzeumlátogatást is.
Két hónapot azzal töltöttünk, hogy kitaláljuk és a legapróbb részletekig kidolgozzunk mindent annak érdekében, hogy aki betér erre a különleges programra, valóban jól érezze magát.
Hány félét és mit kóstoltassunk? Milyen sorrendben? Mit meséljünk el és mi az, ami “nem fér bele”? Mit, mikor adjunk, mihez kapcsoljunk (mert minden kapcsolódik valamihez)? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejünkben két hónapon keresztül.
Végül összeállt egy szűk másfél órás program, melyben mesélek a család múltjáról, jelenéről, mindennapjairól. De nem azzal a megközelítéssel, amit egy történelemkönyv adna, hanem személyes élményekkel, érzésekkel töltve. Őszintén, magamból. A lényeg ez. A sütik, a márc, a bor csak ráadás, kiegészítés, a hab a tortán.

Honnan tudom?

A látogatóktól, akik már jártak nálunk ilyen programon. Mindig van rá mód, hogy kicsit személyesen is beszélgessünk. És ilyenkor az első megjegyzések között ott van a mondat: Nagyon tetszett, ahogy sugárzott belőle, hogy szeretitek amit csináltok.
És számunkra ez a legfontosabb: a ragyogó arcok, a csillogó tekintetek.
Őszintén szólva eleinte nagy volt bennünk az izgalom. Sokszor elpróbáltunk mindent, faragtunk itt, hozzátettünk ott, de mindvégig ott lappangott a kérdés: biztos, hogy végig tudják ülni a másfél órát? Ez mára már nem kérdés. Igen, eddig még mindenki úgy ment el, hogy a kötött program után még legalább fél órát itt volt és beszélgetett velünk. Nekünk ez mindent elmond. Mindig azt gondoljuk, hogy mi adunk valamit, de végül mindig úgy pakolunk össze, hogy már megint kaptunk, már megint gazdagodtunk – nem anyagi értelemben.

Posted on

Pannon Expressz a Mézeskalács Múzeumban

Egy fantasztikus műsor Szekszárdról, mely kivételesen nem a borról szól 🙂
Mi is ez?

A Pannon Expressz című Duna Tv-s műsor Szekszárdot bemutató adása. Benne: Szőlő-kilátó, Béla király tér, Szász Étterem és Söröző, Bormúzeum Szekszárd, Mézeskalács Múzeum, A Kávé Háza 1927, Babits Mihály Emlékház, Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum Szekszárd, Művészetek Háza, Augusz-ház, Garay tér, Háry János szobor, Alisca Slam, Szekszárdi Német Színház / Deutsche Bühne Ungarn, és a szekszárdiak!!!