Állandó programok Szekszárdon

avagy amit egy turistának látnia kell

Szálláslehetőségeket az oldal alján, vagy ide kattintva olvashat.


Belvárosi Rk templom - Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomainak egyike

A templom a város szívében, a Béla király téren található. Copf stílusban épült. Egyike Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomainak, más források szerint ez a legnagyobb egyhajós templom Európa ezen részén. 2002-ben ünnepelte alapkőletételének 200 éves évfordulóját. Érdemes meghallgatni gyönyörű harangjátékát is.

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 100 m




Vármegye háza

Több állandó kiállításnak ad helyet. Belső udvarán láthatók az I. Béla király által 1061-ben alapított Benedek rendi apátsági templom romjai. Kívánságára az uralkodót itt temették el. A templom későgótikus átépítésekor a nyugati homlokzat elé tornyot emeltek, majd a XV. Század végén várszerűen megerősítették. 1541-ben a törökök elfoglalták és a hódoltság idején várként használták. A romos épületet 1726-ban plébánia-templommá építették újjá. A barokk templom a nagy városi tűzvészkor 1794-ben leégett, romjait a Megyeháza építésekor az udvarszintig lebontották.

Az épület külső sétakertjében található borkutat nagyobb ünnepek alkalmával "csapra verik" és a város híres borait innen mérve kóstoltatják.

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 150 m


Bogár tanya

Két népi műemlék épületben Sárközt bemutató néprajzimagángyűteménylátható. Vendégeimnek bemutatom a tisztaszobát, a nyitott kéményes konyhát, a gazdasági felszerelések gyűjteményét. A bemutatott tárgyak többsége több, mint száz éves, valamint ritkaságok is láthatók. A présházban és a pincében a szőlőmunka, -feldolgozás, a borkészítés és kezelés muzeális eszkozei tekinthetők meg. Borkostoló megoldható.

Nyitva: előzetes bejelentés alapján. További információ és bejelentkezés:
Tóth Gáborné Bogár Éva
e-mail:bogartanya@rigotech.hu
telefon: 30/852-0890, 74/413-177

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 5 km

Baka Múzeum

Tálosi Zoltán és Borbandi György tolna megyei magángyűjtő helytörténészek I. és II. világháborús tárgyakat bemutató kiállítása tartalmas időtöltést kínál. A kiállítás ingyenesen tekinthető meg minden szombaton 9 órától 13 óráig, illetve hétköznap időpont egyeztetéssel csoportok számára. A kiállítás a Vármegye háza várköz felőli oldalán keresztűl közelíthető meg. Telefon:30/465-0349 vagy 30/226-0868

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 150 m

Kilátó

A város fölé magasodó csúcs nagyszerű kilátást nyújt mind a városra, mind a várost körülölelő bortermelő dombvidékre. Megközelíthető autóbusszal, gépkocsival is, ám aki szereti az erdei sétákat, tehet egy rövid, de meredek erdei ösvényen vezető túrát a "hegytetőre".

Különösen tiszta időben tisztán látszik a Duna túlsó partján álló kalocsai Érsekség tornya is. Pláne, ha az ember felfegyverkezik egy jó távcsővel.


Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 300 m


Babits Emlékház

Babits Mihály szülőháza, a Kelemen-ház 1780 körül épült, copf stílusban; ma is eredeti állapotában áll. A költő nagyapja, Kelemen József 1852-ben, szekszárdi letelepedésekor vásárolta meg. Az épületben 1967-ben nyílott az első kiállítás. 1983-ra - a költő születésének 100. évfordulójára - pedig szülőháza teljes egészében múzeummá vált.

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 250 m


Wosinsky Mór Megyei Múzeum

Wosinsky Mór határozott és céltudatos munkájának eredményeként 1902-ben nyitotta meg kapuit a neves építészpáros - Herzog Fülöp és Schickedanz Albert - tervei alapján készült, neoreneszánsz múzeumpalota. További részletek: www.museum.hu/szekszard/wosinsky


Cím: 7100 - Szekszárd Szent István tér 26.

Levelezési cím: 7100 - Szekszárd Pf. 44.

Tel/fax: (74) 316-222
E-mail: wmmm@terrasoft.hu

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 800 m

Bodri Borház

A Bodri Pincészet 2003. évben saját ingatlanon Bormúzeum kialakítását kezdte meg, 300 m2-en Szekszárd belvárosában. A Bodri Borház étterem és múzeum is egyben, nagyon közel az óvároshoz, mindössze 1 percnyire. Saját boraik mellett a borvidék legszebb borait is bemutatják és kóstoltatják. A borok mellé házias ételeket (pörköltek, paraszttálak) kínálnak. Már néhány főt is szívesen látnak, de 80 fős társaságot is tudnak fogadni és megvendégelni. A pince egyéként árasztja magából a történelmet, hiszen egy 400 éves papi dézsmapincéről beszélünk, melynek oldalát 1000 éves homokkővel rakták ki. Ehhez méltó a berendezés, gyertyatartók, kovácsoltvas kiegészítők teszik teljessé a hangulatot.

Cím: Bodri Borház, 7100 Szekszárd, Munkácsy u. Kálvária u. sarok
Telefon: 74/319-341
Fax: 74/416-903
Mobil: 20/98 23 993
E-mail: rezso@axelero.hu

Nyitva: H-Sz 11-02h, Vas:11-20h

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 30 m

Sió Motel

A 2,5 hektárnyi területen fekvő motel Szekszárd északi kapujában, a hatos út mentén, egy kőhajításnyira a Gemenci erdőtől, a Szekszárdi borvidék peremén található. 20 apartmanban 108 vendég befogadására van lehetőség.
A sport- és szabadidős tevékenységek közül mód van teniszezni, strandröplabdázni, erdei, vízi- és kerékpártúrákra, melyeket a motel munkatársai szívesen megszerveznek. Kiváló lehetőség családok, baráti körök rendezvényeinek megtartására. A szekszárdi és a tolnai borvidékhez tartozó programok igény szerinti szervezését is vállalják.
További részletek, árak, szolgáltatások: www.siomotel.hu

Telefonszámok: 0036-74/510-482
Fax: 0036-74/510-483
Mobil: 0030-30/9362-230
Mobil: 0036-30/4347-542
E-mail: info@siomotel.hu

Hozzávetőleges távolság Múzeumunktól: 2,5 km